Az olaszok egy olyan technológián dolgoznak, amely képes lenne a sofőr mentális és fizikai állapotának megállapítására.
A Ferrari által tesztelt és a jövőben az autókba szánt rendszer képes lenne felmérni a sofőr mentális és fizikai állapotát is, majd a kapott adatokhoz mérten állítaná be az autó különböző jellemzőit, mint például a stabilitás kontrollt. A különböző szenzorokkal mérnék a sofőr légzését, szívverését, egy kamera a szemet vizsgálná, a vérnyomást, testhőmérsékletet. Ezekből az adatokból kiindulva az autó figyelmeztethetné a sofőrt, ha olyan állapotban van, hogy a vezetés jelentős kockázattal járhat, illetve felülbírálhatná az adott beállításokat is, ha úgy találja, hogy azok nem passzolnak a vezető aktuális állapotához.

A Ferrari szerint a rendszer segítségével sokkal biztonságosabbá lehetne tenni a sportautókkal való közlekedést, mivel kiküszöbölhető lenne, hogy valaki adott esetben hulla fáradtan a Manettino verseny módba kapcsolásával sodorja magát és másokat életveszélybe.
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!