A csajozós autó Alekosz szerint
Hír, 2011. június. 18.
Auto2

Van nekem egy Skoda Rapid kabrióm, amit hely- és pénzhiány miatt el akarok adni. Ezzel csak az a gond, hogy az általános nemzeti hely- és pénzhiány miatt senki sem akarja megvenni.

– Pedig igazi csajozós autó – mondtam kollégáimnak, bízva abban, hogy szlenges mondatom felkelti az érdeklődésüket.

Így is lett, és ezután öt perc alatt kiderült, fogalmunk sincs arról, hogy van-e, és ha igen, milyen az a csajozós autó. Összeszedtünk 5 különböző típust, 1,5 milliós ár alatt, lustaságból közeli autóstelepeken. Van köztük kabrió, amerikai, luxus és arisztokratikus autó, meg sportos is.

Nem tudtunk dönteni.

 


Megkérdeztük tehát Alekoszt – ha már nála jártunk – hiszen ő ma a legkelendőbb magyar férfi. (Ne csodálkozzunk ezen, nézzük meg, milyen politikusokat választunk!)

Alekosz nem vacakolt: megnézte a listát és döntött: „az a csajozós,  amelyik a legjobban hasonlít egy hajóra. Mert a nők tudat alatt az autóban is a hajót keresik” – mondta.

Ez sohasem jutott volna eszünkbe, de nem is vagyunk olyan sikeresek, mint Alekosz.

Ha hozzá szeretnél szólni a cikkhez, jelentkezz be!
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár