Nem mindennapi fogadást kötött az Akropolisz-ralin ismételten sporttörténelmet író Turán Frigyes, és Varga Zsombor, a Ford magyarországi PR és kommunikációs igazgatója: megegyeztek, ha Fricinek a rali-világbajnokság legkeményebb futamának számító görög versenyen sikerül dobogós helyet elérnie, Zsombor a mélybe veti magát a Korinthoszi Csatorna hídjáról.
A helyszínen és odahaza nekik szurkolók támogatása mellett így már a fogadás által is inspirálva, a Ford Fiesta S2000-es raliautóval versenyző Turán Frici, Zsiros Gábor duó a görögországi, az Istenek Rallyjának is nevezett futamon újra sporttörténelmet írt: a világon először, magyarként felkerültek a dobogóra, harmadikként futottak be az Akropolisz-rali céljába. Amint azt Varga Zsombor, a Ford a hazai versenyzőket a helyszínre elkísérő magyarországi kommunikációs igazgatója elmondta, barátként, és a Ford képviselőjeként szívből szurkolt a fiúknak, ám minden egyes sikeresen teljesített szakasz után vegyes érzések kerítették hatalmába, hisz egyre inkább bizonyosnak tűnt, végül kénytelen lesz leugrani. Így amíg a bronzéremmel Frici és Gábor legszebb álma vált valóra, a kommunikációs szakemberre tökéletesen ráillett a kalsszikus aforizma: egyik szeme sír, a másik nevet.
A Korinthoszi Csatorna fölött majd’ nyolcvan méteres, szédítő magasságban átívelő hídon állva Varga Zsombor egészen biztosan elátkozta azt a pillanatot, amikor a görög ralira indulva fogadást kötött Turán Fricivel.
"Görögország felé tartva éppen arról lamentáltunk, hogy jó lenne a lehető legjobb eredménnyel és mind a Ford Fiesta, mind a saját testi épségünket megóvva befejezni a versenyt, mire Zsombor nagy mellénnyel azt mondta nekem, hogy ha dobogós helyen végzünk, ő bizony leugrik a csatorna hídjáról. Gondoltam, rajtunk ne múljon: Gáborral, a navigátorommal mindent megtettünk azért, hogy Zsombor derekára rákerüljön a bungee jumping kötél" – meséli Frici nevetve.
A magyar páros pedig valóban beleadott apait-anyait: szenzációs versenyzéssel harmadik helyen fejezték be az évad legnehezebbjének tartott Akropolisz-ralit, vagy ahogy hivatalosan nevezik, az Istenek Rallyját. Zsombor sorsa pedig ezzel megpecsételődött.
"Gondolom nem kell ecsetelni, mit éreztem, amikor a célban Frici egy cinkos kacsintással felém mutatta a dobogós helyezést jelentő kupát. Korábban csak fotókról láttam a helyszínt, ám az is elég volt, hogy beleszédüljek a gondolatba, végül tényleg le kell ugranom – és nos, a helyszínre érve, a mintegy nyolcvan méteres mélységbe letekintve csak tovább romlott a helyzet. Azt hiszem életemben nem rettegtem még ennyire. A fogadás azonban fogadás, ráadásul egy ilyen ugrás méltó tisztelgés az előtt a hihetetlen teljesítmény és a történelmi eredmény előtt amit Frici és Gábor három nap elképesztően kemény küzdelmének eredményeképp elért, így nem visszakozhattam" – meséli mosolyogva Zsombor.
Friciék már most azon törik a fejüket, milyen tétet dobjanak be a világbajnokság következő állomását jelentő Finn-ralira, Zsombor azonban úgy tűnik, egy ideig nem kíván újabb fogadásba bocsátkozni.
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!