Utazni jó! – BMW 530d Touring teszt
Teszt, 2011. július. 7.
Auto2

Már a lépcsőshátú 5-ös BMW is ideális utazóautónak számít, de aki temérdek csomagot is vinne magával, érdemesebb a kombit választania. Nem csak azért, mert több bőrönd fér bele, hanem azért is, mert jobban pakolható.

 

 

Ha nem lenne rajta a típusjelzés, akár azt is bemagyarázhatnánk hiszékenyebb ismerőseinknek, hogy a BMW már a 7-es sorozatból is készített kombit. A formailag erősen arra emlékeztető 5-ös sorozat kombija ugyanis jelentősen nagyobb lett elődjénél, pedig már azt sem tartottuk kicsinek. Hossza 6 és fél, tengelytávja 8 centiméterrel növekedett, ami már a nagyautók közt is nagynak számító méreteket jelent. Igaz, a jó néhány centivel alacsonyabb karosszéria és kiszélesített nyomtáv vagányabb kiállásúvá teszi az 5-ös kombit, így ez, és az elődjénél kevésbé megosztó formaterv miatt továbbra sem néz ki nehézkesnek az autó. Örvendetes az is, hogy végre visszatértek az első két széria jellegzetes L-alakú hátsó lámpájához. Persze az egymás mellé állított kombi-generációk fotóit nézegetve nem lehet nem megjegyezni, hogy a vezető egyre kisebb hátsó szélvédőn tekinthet kifelé, ez a mai autók bunkerszerűvé válásának kénytelen velejárója.

 

 

Kétezer-kétszáz teniszlabda

Szerencsére a BMW nem csak a jellegzetes formavilágot tartotta meg a korábbi Touring modellekből, hanem az első széria óta elmaradhatatlan, külön nyitható hátsó szélvédőt is. Ez akkor praktikus, ha csak néhány holmit szeretnénk bedobni a raktérbe, vagy nincs hely az amúgy elektromotorosan mozgatott ötödik ajtó feltárásához. A szélvédő a távirányító gombjának megnyomására pattintható fel, ekkor a raktérfedő rolót elektromotor húzza fel. A roló akkor is magától áll félre az útból, amikor az ötödik ajtót nyitjuk fel, de sajnos - talán éppen az elektromotoros megoldás miatt - nem illeszkedik tökéletesen a raktér széléhez, és az így hagyott réseken át belátni oda, ami a parkolóban hagyott autónál nem éppen előny. Az 5-ös kombi raktere viszont minden másban praktikusabb a legtöbb kombinál. Száztíz centi széles, és majdnem ilyen hosszú is, ha pedig a hátsó üléseket ledöntjük – ezt egy kis karral megtehetjük a raktér felől is – akkor kétméteres tárgyak szállítására is bátran vállalkozhatunk, a raktér szélességét ilyenkor csak a hátsó támlák masszív rögzítései csökkentik néhány centiméternyit. Ha csak egy vagy két ülést döntenénk előre, nem kell választani, hogy a bal vagy a jobb oldalét, a támlák ugyanis 40:20:40 arányban háromfelé osztottak. Maga a raktér egyébként jobban szőnyegezett, mint néhány nappali szoba, és a csomagokat rögzítő fülekből, gumiszalagokból és kampókból sincs hiány. A raktér padlója felemelhető – prémiumautóhoz illő megoldás, hogy gázrugó tartja a magasban – és alatta további rekeszekre lelünk. Ennél többre senki sem vágyhat: olasz testvérlapunk mérései szerint kétezer-kétszáz teniszlabda fért be az 5-ös kombi csomagterébe, amivel lepipálja a gyári adatok szerint egyébként öblösebb E-osztály kombit is.

 

 

Mintha limuzin lenne

Már a legelső 5-ös kombi fejlesztésénél is nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a rezonanciákat jobban felerősítő kombi karosszéria ne legyen zajosabb, mint a lépcsőshátú, ezt pedig húsz év további tapasztalattal a hátuk mögött ezúttal is sikerrel teljesítették. Az 5-ös kombit vezetni pontosan ugyanolyan, mint a limuzint, legyen szó akár autópályáról, akár városról. Utóbbi szűk utcáin a radar és az autót felülről mutató kamera képe segít, de a hosszú motorházfedél hátrányát is csökkenti a kereszteződésből való kitekintést segítő orrkamera-páros. Kétség kívül az 530d soros hathengeres dízelmotorja a legoptimálisabb választás ehhez a modellhez, tesztautónkat is ebben a kivitelben szállították le. A mozdonynyi nyomatékot okosan osztja be a nyolcfokozatú automata, nekünk nem is kell törődnünk azzal, éppen melyik áttételt használja, ezért a kormánykerék mögötti váltófüleket sem hiányoltuk. Inkább a távolságtartó adaptív tempomatot kapcsolgattuk, a sztrádán is kétezer környéki fordulatszámon autózva, ami hétliteres fogyasztást garantált. Az első ülései számtalanféleképp állíthatók és roppant kényelmesek, míg hátulra inkább csak két utassal számoljunk – a középső helyen ugyanis magas a padló, nem férne el az utas lába. A hátsó támlák dőlésszöge is állítható 11 fokban, aszerint, hogy az utasok kényelme vagy a raktér mérete a fontosabb. Egy biztos: az 5-ös kombinál praktikusabb és kényelmesebb luxusautót nehezen találhatnánk.

 

Technikai adatok – BMW 530d Touring

Motor: soros, hathengeres, common-rail dízel. Hengerűrtartalom: 2993 cm3. Teljesítmény: 245 LE 4000/min. Nyomaték: 540 Nm 1750-3000/min. Hajtás: hátsókerékhajtás. Sebességváltó: nyolcfokozatú automata.

 

Méretek. Hossz/szél./mag.: 4907/1860/1462 mm. Tengelytáv: 2968 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1600/1626 mm. Saját/össztömeg: 1805/2450 kg. Csomagtartó: 560/1670 l. Üzemanyagtartály: 60 l. Gumiabroncs: 225/55 R17.

 

Menetteljesítmények. Végsebesség: 242 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 6,4 s. Gyári fogyasztás (város/orsz./átlag): 8,0/5,3/6,3 l/100 km. Tesztfogyasztás (átlag): 7,5 l/100 km. CO2-kibocsátás: 165 g/km. Garancia: 2 év, km-korlát nélkül.

 

Tetszett: Luxusigényű belső tér, tágas raktér, bivalyerős motor, mérsékelt fogyasztás. Nem tetszett: Elektromotort igénylő nehéz ötödik ajtó, hézagot hagyó csomagfedő roló. Szerintünk: Utazásra nincsen párja

 

Csordás Gábor, fotó: Földi D. Attila

Megjelent az Autó és Stílus 2011/3. számában.


 

Modelltörténet


 

Húsz éve kínál 5-ös kombit a BMW. Nem ez az első kombi modellje, hiszen már 1971-ben bemutatta a 02-es széria Touring kivitelét, az 1972 óta jegyzett 5-ösből azonban 1991-ig nem készült ilyen. Akkor a Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a Touring, jóval sportosabb alternatívát nyújtva a Mercedes nagy kombijának. Már azon a típuson bemutatkozott a külön nyitható hátsó szélvédő, ami sajnos azóta sem magától értetődő tartozéka más márkák kombi modelljeinek. Szintén már akkor megjelent a szintszabályzós hátsó felfüggesztés, valamint a mai panorámatetők ősének tekinthető dupla napfénytető. Összkerékhajtású és M5 kivitel is készült belőle. Az 1997-ben és 2004-ben megjelent következő generációk is sikeresek voltak: eladásaik mind meghaladták elődjükét.

Ha hozzá szeretnél szólni a cikkhez, jelentkezz be!
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár