Csendes forradalom – Lexus CT 200h menetpróba
Teszt, 2011. július. 11.
Auto2

Ha minden a kereskedők számításai szerint alakul, akkor a Lexus eladásainak a felét idén már az új kompakt modell teszi ki. A CT 200h az Audi A3 és BMW 1-es piaci ellenfele, ám azoktól alapjaiban tér el, hiszen eleve hibridhajtásúnak tervezték.

 

 

A Priusban is megtalálható 99 lóerős benzines és 82 lóerős elektromotor dolgozik össze a minél kisebb károsanyag-kibocsátás érdekében, és két kilométeren át a CT is képes csak a visszatáplált energia villanyáramával hajtani. Hiába sportosan alacsony az üléshelyzete, igényes a futóműve és közvetlen áttételezésű a rendkívül jó fogású kormánykereke, már az első kilométerek után kiderül, hogy ezzel inkább higgadtan érdemes közlekedni, akkor ugyanis elképesztő csendben autózhatunk.

 

 

Aki mégis fürgén vezetné, a sport gomb lenyomására közvetlenebb reakciókra számíthat, a vetített műszerfalon pedig energiafelhasználás-jelző helyett vörös fordulatszámmérőt nézhet. Karosszériája rendkívül masszívnak érződik, az utastér minőségével sincs gond, a helykínálat pedig megfelel a prémiumkompakt kategória átlagának.

 

 

Alapmodelljét nyolcmillió forintért kínálják, és az ázsiai gyártók szokásától eltávolodva már nem csak néhány, hanem egészen sokféle felszereltség-konfigurációban rendelhető.

 

Technikai adatok – Lexus CT 200h

Motor: Benzinmotor: 1798 cm3, 99 LE 5200/min, 142 Nm 4200/min, Elektromotor: váltóáramú, állandó mágneses szinkronmotor, 60 kW, 207 Nm, Teljesítmény: 136 LE.

 

Méretek. Hossz/szél./mag.: 4320/1765/1430 mm, Tengelytáv: 2600 mm, Saját/össztömeg: 1345/1790 kg, Csomagtartó: 375/985 l.

 

Menetteljesítmények. Végsebesség: 180 km/h, Gyorsulás 0-ról 100-ra: 10,3 s, Gyári fogyasztás (város/országút/átlag): 3,7/3,7/3,8 l/100 km, CO2-kibocsátás: 87 g/km.

 

Szöveg és kép: Csordás Gábor

Megjelent az Autó és Stílus 2011/5. számában.

 




Ha hozzá szeretnél szólni a cikkhez, jelentkezz be!
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár