Elkészült az első kecskeméti Mercedes
Hír, 2011. szeptember. 15.
Auto2

A kecskeméti városházán látható az első helyben készült B-osztály, amely azonban soha nem kerül közúti forgalomba.

 

 

A két évvel ezelőtt elkezdett magyarországi Mercedes-Benz üzem beruházása jól halad, szeptember elején el is készült az első kecskeméti B-osztály, amelyet a városháza díszudvarán mutattak be. Az autót egyelőre csak a város képviselői nézhették meg, ők is fényképezőgép nélkül, noha a típus a héten már a nagyközönségnek is bemutatkozott a frankfurti autószalonon. A 2 literes dízelmotorral, világos bőrüléssel szerelt Mercedes körüli titkolózás érthető: az elsőnek legyártott személygépkocsit tesztelni fogják, majd szétszedik és átvizsgálják, soha nem kerül közúti forgalomba.

 

 

A 441 hektáron felépülő kecskeméti gyár a Daimler-Benz első kelet-európai üzeme, egyben Magyarország történetének egyik legjelentősebb zöldmezős beruházása. A tervek szerint a sorozatgyártás 2012-ben kezdődik, és 2500 alkalmazott dolgozik majd a gyárban, illetve a beszállítói körben további munkahelyeket teremt. A Mercedes-Benz mintegy 800 millió eurót ruházott be az új gyárba, amelynek alapkövét 2009. október 16-án helyezték el.

Ha hozzá szeretnél szólni a cikkhez, jelentkezz be!
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár