Hibrid versenyautóval indul Le Mans-ban a Toyota
Hír, 2012. január. 25.
Auto2

Nem sokkal azután, hogy a Peugeot bejelentette visszavonulását a Le Mans-i versenyről, a Toyota bemutatta hibrid versenyautóját, amellyel már az idei futamon rajthoz áll.

 

 

TS030 Hybrid néven mutatkozott be a Toyota versenyautója, amely a kilencvenes évekbeli TS010 és TS020 követője lesz. Ez lesz egyben az első hibrid Le Mans-i versenyautó, noha a Peugeot is kísérletezett hasonlóval (és a hírek szerint az Audi is fontolóra vette), élesben még nem vetette be senki.

 

 

A Toyota versenyautóját egy 3,4 literes V8-as benzinmotor és egy elektromotor hajtja – azt a tesztek fogják eldönteni, hogy az előre beépített Aisin, vagy a hátulra helyezett Denso motort használják majd. A 4,65 méter hosszú, 2 méter széles és 1,03 méter magas karosszéria szénszálas kompozit anyagból készült a Toyota Motorsport GmbH-nál Kölnben, a korábbi F1-csapatot is kiszolgáló központ lesz a Le Mans-i team főhadiszállása. A kerekek egyébként 18 colosak, az üzemanyagtartály pedig 73 literes.

 

 

Már a pilótákat is megnevezte a Toyota: a legismertebb közülük Alexander Wurz, aki a Le Mans-i 24 órás verseny történetének legfiatalabb győztese volt Peugeot-val, de nyert Spa és Sebring megbízhatósági futamain is, emellett a Formula-1-ben a Benetton, McLaren és Williams csapatoknál vezetett, dobogós helyeket is szerzett. Mellette a francia Nicolas Lapierre és a japán Kazuki Nakadzsima vezetik majd az első autót, amely május 5-én a hatórás spai versenyen mutatkozik be, míg a júniusi Le Mans-i futamra egy második autó rajtját is tervezik.

 

Ha hozzá szeretnél szólni a cikkhez, jelentkezz be!
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár