Miközben továbbra sem válaszol a klub gazdálkodását érintő kérdéseinkre, erősít a MAK. Javult a lapjuk tartalma és nőtt a terjedelme, a vezetők pedig rögtön nyilatkoznak bármiről, amint lehet. Dicséretes, de előremutatót nem mondanak.
Ma például dr. Kovács Kázmér az ellen tiltakozott teátrálisan, amiről már tudjuk: nem vezetik be. Ez a budapesti útdíj. De ezt a gesztenyét nem a klub, hanem az Index kaparta ki. Akkor, amikor megszerezte és nyilvánosságra hozta a terveket, ezzel beindítva a tiltakozás szédítő hullámát. Mi is őrájuk hivatkozva adtuk közre a hírt. Tehát a klub az események után kullog, és nem áll az élre. A főtitkár helyettese egy másik műsorban sietett kijelenteni: a hatalomnak nem kell félnie, ők nem terveznek útlezárásszerű megmozdulásokat. Ők csendben tiltakoznak az ellen, ami már nincs is. Gyúrjanak még erre egy kicsit uraim! Ennyi pénzért, amit Önök keresnek, ez kevés.
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Kedves dg1!
Azon nem csodálkoztam, hogy Ignotus semmit nem reagált az április 17-i bejegyzésben foglaltakra -az érintett mit is mondhatna, a tények makacs dolgok... Azon viszont némileg csodálkoztam, hogy Te sem foglalkoztál a kérdéssel. Ez annyira természetes volna, hogy szóra sem érdemes?! Mert akkor másként gondolkodunk bizonyos értékekről, és akkor nincs nekem sincs több mondanivalóm az Autó2 fórumán.
A derék Autóklub, miért nem a horror üzemanyagárak ( emlékeztek ? -" A kormány minden emeléssel exrra profitra tesz szert...-" A kormánynak van mozgástere a csökkentésre..."-" A jövedéki adót lehet csökkenteni, sőt mentességet kérni..." ), vagy az egekig emelt rendkívül igazságtalan, nem differenciált új közlekedési büntetések ellen tiltakozik !? ( minden létező közlekedési, baleseti statisztika javult ) A brutális 30%-os semmire nem való baleseti adó is simán átment. " Remekül " képviselik az autósok érdekeit !
Egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet erre a web-oldalra: petrenyimihaly.hu. Ez érdekes adalék ahhoz, hogy milyen "kifizetődő" az Autóklubnál dolgozni: a letölthető dokumentumokból látható, hogy Petrényi Mihály, aki 1995-től 2007-ig K.Z. jobb keze volt főtitkárhelyettesként, 2002-ben 32 millió, 2003-ban 33 millió, 2004-ben 42 millió, 2005-ben 43 millió forint jövedelmet kapott az Autóklubtól/K.Z.-tól "érdemei" elismeréseként. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy a "második ember" után az első - K.Z. - vajon mennyi jövedelmet keresett ezen idő alatt?! Vagy azóta?! Az Autóklubnál bizonyos szint felett csak úgy repkednek a milliók - és ehhez nem kell sem az Elnökség, sem a klubtagok által választott küldöttek jóváhagyása.
Még élünk néhányan akik emlékeznek a történetre.
1. Nagyon büszke vagyok a fiamra, aki hamarosan doktor lesz, most Angliában készül.
2.Meglátogatjuk karácsonykor
3.Ott egészen más az ünnep!
4.Mi ez a számla? Órdítás.
5.Menjen Sellerie és intézze el.
6.Tagadjuk le az egészet, mit annyi mindent.
7.Hülyézzük le aki szóba hozza.
Nem is mond és mondhat ki senki, senkiről, semmit, csak az igazságszolgáltatás, majd jogerősen.
Dömsödi Úr!
Ha ezek feljelentik, lesz papírja nem csak régi, tavalyi is.
A 2005. évi mérleget potom 100 millió Ft.-al lehet, hogy meghamisították? A Hungaroring RT. értéktelen papírjait, papíron eladhatták, persze ha a vevő nem fizetett, 2006-ban visszavezethették?
A papírokat csak papíron így felértékelhették, hogy lehessen később lehetőség a leértékelésre?
Ha véletlenül ez így van, akkor az eset lehet mérleghamisítás, vagy valami más?
Mi van Innotus, nem számít a helyesírás hibám? Pedig csak próbáltam Köztársaság Elnöki lenni.
Hiszen ha lehet állam helyett álam, akkor a hallva helyett, halva is. Ne vedd annyira komolyan a hozzászólásokat, csak irigyek, én is az vagyok.
dg1 Ma, 16:54
Egyrészt nem derült ki senkiről semmi.
Másrészt nem lesz értelme. Semmi. Butaság amit csinálsz, sajnálom.
Egyáltalán nem értünk egyet. Ha valakiről kiderül, hogy 10 éve, meg 8 éve, meg 6 éve alkalmatlan volt a korrekt munkavégzésre, akkor az ma mitől megbízható?
Ha elévült egy gyilkosság akkor az nem büntethető de aki elkövette az gyilkos. Ha elévült egy sikkasztás, attól az elkövető még sikkasztó. Ha elévült egy gyorshajtás, akkor attól az elkövető még gyorshajtó.Ugyanez vonatkozik a hűtlen kezelésre is. De mondom egyszerűen: ha egy kecske mindig megette a káposztát, akkor az a hülye aki még ezután is rábízza. Igen , küldetésem van, és hogy lesz-e értelme az kiderül.
dg1 Ma, 13:36
Csak mert kérdeztél. A Pannon GSM 2006 februárjában szűnt meg.Ekkor vette fel a Pannon nevet.(azóta már Telenor) Minden hülye tudja, hogy 2006 előtt nem volt mobilnet. Tehát nem kellett Scherlok Holmsnak lenni, hogy ez kiderüljön.Viszont ha ez egy Pannon GSM számla, akkor minimum hat éves, tehát maximum arra jó, hogy nézegesd és közben szurkáld Dr Kovács woodubábuját :)) Az ügyészségen körbe fognak röhögni egy hat éves elévült számlával. Az elnökség helyében meg nem állnék szóba veled. Hónapok óta hazugozod, baszkurálod és rágalmazod őket minden hülyeséggel és ezek után azt várod, hogy beszéljenek veled? Miről? Elévült, lopott számlákról? Minek? Egyáltalán szóba áll még veled bárki is?? Értem én, hogy neked küldetésed van, de ennek, amit csinálsz nincs semmi értelme.
A mai postával megkaptam a dokumentumokat. Ezeket -amíg jogászokkal nem beszéltem - nem hozhatom nyilvánosságra, annak ellenére, hogy a bennük foglaltak nyilvánosságot igényelnek. Mivel lehet, hogy van magyarázat felhívtam az érintett egyesület elnökét, aki külföldön tartózkodik február 23-ig, mert az anyagokat neki és az egyesület elnökségének szeretném bemutatni, hogy megadjam a vizsgálat és a tisztázás lehetőségét. Ennek elmaradása esetén az ügy tisztázására az egyesületeket felügyelő legfőbb ügyészséghez vagyok kénytelen fordulni, mert az újságírói munka ezen a ponton véget ér.
Más: Ignotusnak abban igaza van, hogy a Pannon GSM idejében még nem volt telefonos internet kapcsolat, csak GPRS roaming Internet. Ignotus, tehát előbb látott valamit mint én. Lehet, hogy tőle kapok rendre dokumentumokat?
Az autósok érdekében megszólaló Gyulainé dr. Tóth Zsuzsa MAK ügyvéd világosan bemutatta, milyen alattomosan, értelmetlenül, mennyi pénzt akar a kormány a rendszámtáblák cserével lenyúlni. A „leghitelesebb” ember szájából halva, bízhat az autós társadalom a szakszerű érdekképviselet eredményében?
Gyulainé dr. Tóth Zsuzsa fogalmazta meg azokat a MAK elnökségi határozatokat többek között, melyek háromhavi átlagjövedelem jutalomban részesítették évente többször is, dr. Kovács Zoltán főtitkárt. Azért kellett ilyen „fondorlatosan” fogalmazni, hogy az elnökség tagjainak vállát ne nyomja szavazáskor, a több tízmillió forintos jutalom megszavazásának a terhe. Ha megérdemli, hát megszavazták. Mennyit is, ha nem tudjuk, nem is akarjuk tudni, ez MAK-osan, így van rendjén. Ja, hogy dr. Kovács (Hegedűsen fogalmazva, Doktor úr) jövedelme a csillagos égig szökött, melyet az autósoktól vettek el. Gyulainé dr. Tóth Zsuzsa érdekvédő jogászt a jelek szerint, ez nem érdekli. Vajon miért?
Többek között aktív közreműködője volt a Klubpetrol Kft. létrejöttének és csúfos bukásának, a Klubrádió Kft. jogtanácsosaként részese volt a Kft. gazdasági ellehetetlenítésének, mely kikényszerítette a Kft. eladását. Tevékenyen, meggyőződésből, hitből végezte éveken keresztül áldozatkész tevékenységét, persze nem ingyen. Mindég számíthatott „barátaira”, kik a bajban segítségére siettek. Így volt ez akkor is, mikor Kinga lánya tanulmányait befejezvén beosztás után vágyakozott, persze „tehetséges” Gyulai gyerekként megkapta az Autósélet magazin (klubtagok fizetik, autósok) főszerkesztői beosztását. Miközben az „átvilágító” Sz. úr megállapította, hogy a gyerek erre alkalmatlan, jött a Klub marketing területe. Remélem fentiekből látható, Gyulainé dr. Tóth Zsuzsa mindentől, mindenkitől függetlenül, csak szakmai alapokon, az autósok érdekvédelmétől vezéreltetve végzi tevékenységét.
Hogy ki használt egy telefont külföldön könnyű bizonyítani. A számlán rajta van a szám és a dátum is. Ha a telefon jogszerű használója akkor külföldön volt, akkor ő, ha nem volt külföldön akkor más. Két hetet írtatok? Ennyi ideig mit csinál valaki külföldön? Nyaral? Akkor használhatja a hivatali telefont? Akkor is ha nagy számlát csinál? Adózott ez után, mert ez béren kívüli juttatás?
Eddig más néven írtam,de mostantól én vagyok a kardfogú tigris (röviden tigris) mert én szeretnék dg1 barátja lenni. Tudom, hogy bukott tévés,( mint Vitray, Friderikusz, Vágó, Baló, Horvát, Mester, Chrudinák, stb,stb.- hiszen most ők sem szerepelnek) meg egykori újságíró csak, de szeretnék a barátja lenni, az ellensége nem. (Bár azt nem értem, hogy miért csak volt újságíró, hiszen ide is ír, meg oda is?!) De nem ez az egyetlen mély butaságra utaló momentum Ignotusnál. Ő sértegethet mindenkit, kisbetűvel írhat személyneveket, de őt nem szólíthatja valaki a barátjának. Akkor is disszonáns ez, ha a barátom megszólítás gúnyosnak minősül. Ugyanekkor ezen az oldalon elég sok minden kiderült a korábbi hónapokban, ezek nem érdeklik Ignotust. Mindenki mást érdekelnek, csak Ignotust nem. Ő hívő ember, MAK szekta tag Ilyen is van?! Hogy a cikkeknek nincs következménye az baj. A kádári rendszerben már ülne sok sok ember, és egy működő demokráciában sem mernék eltussolni az ügyet az elnökség tagjai. Kérdés mikor kerül be a politikai szál? Mikor veszik észre, hogy volt itt politikai kitalicskázás is, párttámogatás is dögivel. Miért nem vizsgálják a Klubrádió eladást? Azért mert dg1-nek ott dolgoznak a barátai? Én nem, én csak szeretnék az lenni!
A Kardfogú Tigris
Ignotus menjen ha akar, de akkor jelöljön ki maga helyett valakit a hűbéri láncból, mert kellenek a precíz belső tájékoztatók arról, hogy mire gondolt az elnök és a főtitkár, amikor pl. telefonáltak. Mert ki tud olyan részleteket, hogy a számla fejlécén mi szerepel, és, hogy volt-e akkor már internet. (Mikor is? Ezt ki írta? Senki.) Csak az akinek a számla a kezében van. Ha jól olvasom, ők most ketten vannak: Ignotus és Ellenőrző. Lehet, hogy meg kéne ezt beszélniük valahol az új székház folyosóján?
dg1 Tegnap, 21:53
Egyrészt tetszik ez a királyi többes. "mi tudjuk", de el kell hogy keserítselek, ugyanis egyáltalán nem vagyok érintett.Másrészt barátod neked a kardfogú tigris.Ha meg sértegetni akarok valakit, akkor azt megteszem és nem megpróbálom.Ahogy Yoda mester mondta: "Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld"
Egyébként ugyanazt az ócska, primitív vakert nyomjátok hónapok óta, meguntalak titeket, bocs.
A lényeg az barátom, hogy te pontosan tudod, hogy igazam van, mi meg pontosan tudjuk, hogy érintett vagy. Ezen az sem változtat, hogy sértegetni próbálsz.
dg1 Ma, 15:13
Csak ennyit vettél észre a kommentemből? Egykori újságíróként igazán észrevehetted volna a lényeget is..Tudod, ami a bevezetés után következik..
Dehogy kaptál Te röhögőgörcsöt.
Vicces figurák vagytok ti halljátok-e! A legunalmasabb hófödte téli napon is mosolyt tudtok csalni a szám sarkába.Na jó, ez így nem igaz, valójában röhögőgörcsöt kaptam :)))
Itt van mindjárt ellenörző kolléga az erkölcs megtestesült szobra, akinek annyira dagad az erkölcsi érzéke, hogy ha talál egy számlát, akkor rögtön elküldi egy dömsödigábornak a sok közül, ugyan hagy kezdjen már vele valamit.Pedig Autóklubról még csak nem is hallott. Igen, ez teljesen életszerű! Ami meg a szél álltal fujdogált számlákat illeti, halkan megemlíteném, hogy a bíróságon bizony megkérdik,hogy honnan van a számla, ahol nem jön be az idefújta a szél című mese.Dávid Ibolyka esetét említeném az UD zrt vel, ahol a "bedobták a postaládámba" című mese nem jött be! A végén ő lett a vádlott! Csak szólok. Ellenörző, a te esküd az kb annyit ér, mint Dömsödi elvtárs tévés múltja, semmit.Ha már itt tartunk. Kedves dg1, ugyan áruld már el nekem, hogy mitől tudok én többet a MAK működéséről mint bárki? Honnan olvastad ezt ki? Azt, hogy pert vesztettél egy cimborám monta, aki a bíróságon dolgozik.Egyébként ez nyilvános.Te viszont ezt letagadtad, pedig igaz volt, most viszont beismered, tehát hazudtál.(akkor is) A MAK elnökségével én nem próbálkoznék, mert szerintem röhögnek rajtad, viszont a dátumra majd figyelj oda, mert nem lesz egyszerű bizonyítani, hogy ki hol tartózkodott évekkel ezelőtt.
Na de előbb lássuk azt a lopott számlát, mert ez így konkrétan fingfűrészelés!
Tudod dg1, a hozzád hasonló bozótharcosok, akik képtelenek beletörődni a sikertelenségbe egy idő után egyre nagyobb hülyeségekkel próbálkoznak és egyre jobban lejáratják magukat. Tudod, hogy én drukkolok neked, de aggódom az egésségedért. Ezt tök komolyan mondom!
üdv:Ignotus
Én egy szóval sem említettem, hogy melyik cégnél történt ez az eset. A dokumentumokat pénteken feladtam a szerkesztőség címére, Dömsödi Úr tegyen velük legjobb belátása szerint. Arra megesküszöm, hogy soha nem dolgoztam az említett cégnél, ahonnan a papírok származnak. Sem a kibocsájtónál, sem a fogyasztónál, és a Postán sem akik kézbesítették. Nekem is úgy adta valaki.Idefújta a szél.
Ellenőrző beletalált valamibe, én pedig lassan kezdek beletörődni, hogy az állandó jelzőm lett a bukott tévés,( mint a hókarú Nauszikaánál) ) aki ráadásul szerencsétlen is. Ignotus meg több információval rendelkezik a MAK működéséről mint bárki más.A válaszából látszik, többet tud az ügyről és a számláról mint én. De ezen nincs mit csodálkozni, ha esetleg elvesztek egy pert, azt is előbb tudja nálam. Talán közös ügyvédje van a pernyertessel, aki pletykál? Egyre szebb ez a történet. Ha megjönnek az információk először megpróbálkozom a MAK elnökségével, ha őket nem érdekli, megyek az ügyészségre, mert Ignotusnak abban igaza van, hogy ez már nem újságírói munka.A jogrendszert meg nem érdekli, hogy ki küldött el egy dokumentumot, csak az, ami abban áll. Az viszont biztos, hogy a bíróság nem csak azt nézi honnan van egy dokumentum, hanem azt is, hogy mi áll benne.Talán előbb ezt, mert ez a fontosabb. 2x2 akkor is 4 ha azt egy bukott tévés mondja. A hűtlen kezelés tényállásának ugyanúgy megvannak a szabályai, mint a matematikának. Azt pedig könnyű bizonyítani, hogy valaki nem internetezhetett pl. Franciaországban két hétig, akkor amikor itthon volt.
Pedig ha kilopod egy cég könyveléséből a számlát, az bizony lopott számla. Tudod ha valaki a bíróságon bizonyítékként fel akar használni egy számlát, akkor meg fogják kérdezni tőle, hogy miként jutott hozzá és ha büncselekmény, mondjuk lopás álltal, akkor az elég necces.Ott ugyanis válaszolni kell a kérdésre és nem lehet úgy elkenni, ahogy itt szoktátok.Az pedig hogy egy cég dolgozóinak családtagjai élhetnek-e a cég dolgozóinak járó kedvezmányekkel a cégvezetés döntésének a dolga.Számtalan példát tudok mondani.A MÁV, vagy BKV alkalmazottak családtagjai ingyen utazhattak évtizedekig a vonaton, buszon, vagy a mobilcégek flottakedvezményei szintén kiterjeszthetők a családtagokra.A Tesco 50 ezer forintos havi dolgozói vásárlási kedvezményét a családtagok is igénybevehetik, vagy az IKEÁ-nál járó 20%-os vásárlási kedvezményt szintén. A cég főnökének telefonját direktben nyilván nem használhatja a családtag, de ezt bizonyítani kéne, te meg csak handabandázol, azt meg bárki tud. Ha ez neked elvi kérdés, akkor kimagasló erkölcsi magaslatokban járhatsz, amihez gratulálok, csak kár, hogy ebből a szarkeverésből és hazudozásból pont az ellenkezője derül ki.Amúgy mondtam már, hogy elő a farbával.Nem hablatyolni kell, hanem bizonyítékokkal előállni!Nyilván azért van saját céged, mert az Autóklubtól már kirúgtak.Sajnálom, de ha valakit valahová felvesznek, azt ki is rúghatják onnan. Ez van.. Engem is rúgtak már ki, nem is egyszer, de attól még nem indítottam primitív hadjáratot a volt cégem ellen a könyvelésből kilopkodott röhejes számlákkal, felhasználva egy szerencsétlen bukott tévést, aki majd elviszi a balhét. Ez aztán az erkölcsi magasság!