'Maserati'

2010. február 11. csütörtök

Maserati Quattroporte halottaskocsi
Szerző: admin

maserati_quattroporte_q500_funebra-1Természetesen nem a Maserati állt elő egy speciális modellel, a halottaskocsik egyedi megrendelés alapján készülnek, a Maserati Quattroporte csak átalakítási alapként szolgál. A meghökkentő járművet egy párizsi temetkezési kiállításon mutatták be. Az ára is ismert, az autó árán felül még 250 ezer euró, átszámítva 68 millió forint szükséges, hogy valakit utolsó útján egy ilyen Maserati vigyen.

2009. október 21. szerda

Bemutatkozott a nyitott Maserati GranTurismo
Szerző: admin

2010_gran-turismo_f34_maserati_ns_9998_101909.500New Yorkban volt a premiere az első négyüléses Maserati kabriónak, mely Maserati GranCabrio néven kerül forgalomba, kivéve az Egyesült Államokat, ahol GranTurismo Convertible lesz az elnevezése. Az autó egy 4.7 literes V8-as erőforrást tudhat magáénak, mely 433 lóerő és 361 nm maximális nyomaték leadására képes. Általa a nyitott luxusautó mindössze 5,3 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órás sebességre. A végsebességét 290 km/órában jelölték meg. A típus nem rendelhető manuális váltóval, egy ZF gyártmányú hat sebességes automata gondoskodik a kapcsolásokról.


Különlegesség, hogy a GranCabrio rendelkezik az adott szegmens legnagyobb tengelytávjával, mely egészen pontosan 2941 mm. Kabrióknál nem megszokott módon a két hátsó ülés is teljes értékű ülőhely, tehát akár két felnőtt is kényelmesen utazhat hátul. A vászontető automatikusan nyílik, legfeljebb 30 km/órás sebességig, és mindössze 28 másodpercre van szüksége a teljes művelet lebonyolításához. A többi Maseratihoz hasonlóan a GranCabrio is teljesen egyénre szabható, a bőrök, díszlécek és fényezések széles választéka várja, hogy a leendő vásárlók összeállítsák belőlük a saját egyedi Maserati GranCabriojukat.