A kép történeti háttere nem ismert, de valószínű ez egy bemutató esemény lehetett, ami láthatóan nem úgy sült el, ahogy tervezték.
A kép történeti háttere nem ismert, de valószínű ez egy bemutató esemény lehetett, ami láthatóan nem úgy sült el, ahogy tervezték.
Erről a videóról egy vicc jutott eszembe, ami pont nem stimmel, de ide vág.
“Én is úgy szeretnék meghalni, mint az apám, békésen álomba szenderülve, nem üvöltve a félelemtől, mint az utasai!”
Azok számára, akik kevesellték az R8 420 lóerejét és 4.2 literes motorját készítette el a gyár az 5.2-es R8 V10-et 525 lóerővel. Szerintem kevesen gondolták volna, hogy ez után még erősebb modellek következnek, pedig így történt. A neve Audi R8 GT, 35 lóerővel még erősebb lett, így már 560 lóerő. Emellett 100 kilogrammal könnyebb, a gyorsulás egészen elképesztő 3,6 másodperc százra és 10,8 másodperc kétszázra! A legnagyobb elérhető sebesség korlátozva 320km/óra. A súlycsökkentést könyebb fékekkel és még több szénszálas alkatrésszel érték el. A speciális modellt mindössze 333 példányban készíti az Audi.
Mindenképp rémtörténet, csak ez sajnos igaz. Egy svájci Audi-tulajdonos számolt be róla, hogy a szinte új, mindössze 6500 km-t futott Audi R8-asának menet közben – úgy, ahogy van - kiesett a bal hátsó kereke. Óriási szerencséje, hogy mindössze 5 km/órás sebességgel haladt - mivel érezte, hogy valami nem stimmel, megállt ellenőrizni a gumikat, de azokon semmilyen sérülést sem látott, így visszaült a kocsiba, ám amint elindult, hatalmas robajjal az autó hátulja szó szerint leszakadt. Egy csavar volt a hibás, ami nem volt megfelelően meghúzva.
Megérkezett az Audi RS5, melyet az M3-as BMW fő konkurensének szán az Audi. Ha tisztán a számokat nézzük, az Audinak sikerült még magasabbra tennie a mércét. 450 lőerős 4.2 literes V8-as motor, állandó összkerékhajtás, melynél a hajtás 60%-a hátul 40%-a elől érvényesül. Az FSI blokk igen pörgősnek mondható, egészen 8250-es fordulatszámig hajszolható, itt adja le a csúcs nyomatékát 430 nm-t. A végsebesség 250km/órában korlátozott ,a gyorsulás pedig tizedre megegyezik a duplakuplungos M3-mal 4,6 mp százra, mindez egy 7 sebességes S-tronic automata segítségével. Ahogy az ma már a prémium modellektől elvárható az RS5-ben is választhatunk három mód közül, melyek a komfort, normál és a sport. Ez a beállítás kihat mind a motor, sebességváltó, kipufogó és differenciálmű működésére egyaránt.
Az alábbi videó amatőr felvételnek tűnik, valójában semmi különleges sem történik benne, az autó ránézésre legalább félméteres hóból való kiásásával kezdődik, majd egy rövid fuvar a közeli áruházig, vásárlás, bepakolás a “csomagtartóba” és indulás haza. Ami miatt egyáltalán kikerül, az az hogy a főszereplő egy R8-as Audi, egy olyan autó, amit akár tesztről, reklámfilmről vagy bármi másról legyen is szó mindig csak pályán csúszva, csikorgó kerekekkel látunk, de ilyen szerepben soha. Ami miatt gyanús számomra, hogy ez egy bújtatott reklám az a film vége, ahol a tulaj mintha csak végig erre készült volna közli, hogy nem csak a pályán, a hétköznapokban is hasznos a quattro hajtás, majd lecsapja a motorháztetőt, ami ez esetben csomagtartófedél és elmegy.
Régóta hallani lehet már az Audi A7-ről, ami egy négy ajtós luxus kupé lesz, de látni ezidáig csak a 2009-es Detroiti Autószalonon bemutatott Sportback Concept elnevezésű tanulmányt lehetett. Most azonban megtekinthető pár kémfotó, melyek egy Audi tesztlaborból kerültek ki és tisztán látszik rajtuk, hogy nagyok sok mindent megtartottak a koncepcióból, csupán a lökhárítókat formálták kevésbé hangsúlyosra, hogy jobban illeszkedjenek az aktuális Audis dizájnhoz
(Van még valaki, aki elhiszi, hogy ezek a képek tényleg véletlenül kerülnek ki az Audi tesztlaborból?)
Edwin Conan designer elkészített egy háromüléses elektromos Audi sportautó tervet, mellyel azt szeretné bemutatni, szerinte hol fog tartani az autógyártás és főleg az autó design 2030-ban. A terveken egy rendkívül áramvonalas csónakra emlékeztető forma látszik, melynek képzeletbeli kerekeit a karosszéria takarja, mindez a lehet legjobb légellenállási tényező elérése érdekében. Minden kerekét egy-egy külön elektromotor hajtaná, a kalkulációk alapján egy ilyen koncepció ha megvalósulna 2,9 másodperc alatt érhetné el a 100km/órás sebességet és akár 360km/óráig meg se állhatna.